SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Csökken a magyarok száma: már 8 hónapja zuhan a születésszám

Juhászné Ráthgéber Réka [cikkei] - 2023-12-21
Már több éve téma a közéletben, hogy csökken a magyarok száma. Ehhez nemcsak a születéseknek, hanem a halálozásoknak és a kivándorlásnak is köze van, azonban leginkább az első pont az, ami segíthetne növelni hazánk lakosainak számát. A kormány számtalan próbálkozást tett azért, hogy több gyermek szülessen: ez egy ideig be is vált, de vannak olyan tényezők, amik kevésbé pozitívan hatnak a magyarság sorsának alakulására.
Csökken a magyarok száma: már 8 hónapja zuhan a születésszám

500-zal csökkent a születések száma a tavalyi évhez képest

Idén novemberben összesen 6780 gyermek született, ami pontosan 502-vel kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Emellett a halálozások száma is viszonylag magas, 10 351 ember veszítette az életét az év utolsó előtti hónapjában, valamint a házasságkötések száma is csökkent 2,2%-kal.

Május óta minden hónapban 5%-kal csökkent a születések száma, és kevesebb lett a termékenységi arányszám is, ami mind ahhoz járul hozzá, hogy kevesebb legyen a magyarok száma. Ezek a tényezők azok, amik leginkább befolyásolják azt, hogy fogyjon a nép, de azért érdemes egy kicsit mélyebbre nézni a felszíni adatoknál.
 

Kevesebb a szülni képes nők száma

A termékenységi arányszám azt mutatja, hogy jóval kevesebb lett azoknak a nőknek a száma, akik szülésre alkalmas korban vannak. Tavaly ez 1,53 volt, idén azonban 1,51-re csökkent.

Ez nem meglepő: sok család, valamint nő helyezi előtérbe a karrierjét, valamint a saját életét, minthogy szüljön egy gyermeket. A felnevelésük hatalmas felelősséggel és nem kevés költséggel jár, a helyzetet pedig tovább nehezíti a magas infláció: hiszen ha valaki saját magát is nehezen tudja eltartani, akkor egy másik emberért sem tud teljes mértékben felelni.

Emellett sokan csak 30-40 éves korukban szeretnének gyereket vállalni, ami 40-50 éve még 20-30 éves korban volt ideális. Sok az egyke, valamint számtalan olyan, fiatal nő van, aki kénytelen reprodukciós eljárásnak alávetni magát, hogy gyermeke születhessen. Van, aki egy idő után feladja, és van olyan is, aki hosszú ideig próbálkozik.
 

Feljebb kéne tornázni a termékenységi arányszámot

Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársa tavalyi interjúja során számtalan kérdésre adott választ. Szerinte nem lenne lehetetlen feltornázni a termékenységi mutatót 1,8-ra, azonban ehhez nem a különböző hitelekre lenne szükség. Orbán Viktor 2,1-es termékenyégi mutatót ígért 2025-re, ami teljesíthetetlen az idei csökkenés után.

Vannak olyan drasztikus módszerek, mint az abortusztilalom, ami ideig-óráig segítene a cél elérésében, azonban hosszú távon negatív hatásai lennének. Szerinte inkább civilizált intézményeket kellene létrehozni ahelyett, hogy öntik a pénzt a gyereket vállalók számlájára. Sokan esnek abba a hibába, hogy bevállalnak úgy 2-3 gyermeket, hogy nem tudják, miből fogják eltartani majd őket. Ezek a gyerekek tanulva édesanyjuk, édesapjuk hibájából külföldre költöznek, ami szintén egy módja a népesség csökkenésének. Magyarország jelenleg az 1,5-ös termékenységi mutatóval is jól áll az európai országok között, ám nem szabad, hogy ez tovább csökkenjen.

Érdekes lesz ezt megvizsgálni jövőre, hiszen a CSOK+ újabb lehetőséget biztosít azok számára, akik eddig nem vették igénybe az előző családtámogatást. Itt is természetesen három gyermek után jár a legnagyobb kedvezmény, de ezeket a gyermekeket el is kell tartani valahogy, amihez a keleti országrészben kézhez kapott fizetések például nem feltétlen elegendőek. Most az infláció is csökkent, remélhetőleg a születésszámok is ismét növekedésnek indulnak, valamint a számtalan, Magyarországon leányvállalatot nyitó cégek is kecsegtető ajánlatokat nyújtanak a külföldön élő magyarok számára.

Ehhez azonban egy kicsit hatékonyabb próbálkozásokra lesz szükség, mint a Gyere Haza Fiatal! vagy a Családvédelmi Akcióterv, amelyek mind kudarcba fulladtak. Megfelelő oktatatás, megfelelő intézmények, élhető fizetések szükségesek ahhoz, hogy megálljon a népességcsökkenés és ne egy elöregedő társadalom legyen a magyar.

Indexkép: Jonathan Borba képe az Unsplash oldaláról

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

Semmelweis: a szaglásterápia segíthet a depressziós betegek egy csoportján

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem kutatói, eredményeiket nemrég a Translational Psychiatry nevű szaklapban publikálták. Évente több mint 700 ezer depressziós követ el öngyilkosságot világszerte, ezért egyre fontosabbá válik a betegség okainak feltárása. A brit UK Biobank adatait felhasználva most több mint 300 ezer, depressziós és egészséges férfi és nő profilját elemezve arra keresték a választ, mely csoportoknál lehet magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és ez mely génvariánsokkal hozható összefüggésbe.
9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

9 lehetséges ok, hogy miért látunk homályosan

A homályos látás gyakori szemészeti panasz. Fiataloknál leggyakrabban a korrigálatlan fénytörési hiba okozza, 40-45 felett pedig a közeli látás elhomályosodása, mely egy természetes fiziológiás folyamat része. A homályos látás ugyanakkor komolyabb szemészeti problémák tünete is lehet. Íme, a homályos látás kilenc lehetséges oka, és kezelési lehetőségei.
A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

A globális felmelegedés és a szolárium is növeli a melanóma kialakulásának kockázatát

Az elmúlt húsz évben folyamatosan nőtt Magyarországon a bőrrákos esetek száma. A bőrdaganatok közül a melanóma az egyik legagresszívebb típus, ezért különösen fontos a betegség korai felismerése. Ráadásul a globális felmelegedés jelentősen növeli a kialakulás kockázatát, mivel ennek következtében tartósan egyre több UV-sugárzás éri a bőrünket. A szoláriumban pedig már akár egyetlen alkalom is tartós bőrkárosodást okozhat. A Budai Egészségközpont a rendszeres önellenőrzésre és a bőrgyógyászati szűrővizsgálat fontosságára, valamint a megelőzésre hívja fel a figyelmet a május 7-ei melanóma világnap alkalmából.
Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

Szívtájékon szúrta osztálytársát egy hatodikos lány óra közben Bőnyben

A diák súlyosan megsérült, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Megugrott a szamárköhögéses esetek száma hazánkban

Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral.
A szerkesztő ajánlja